Az idei Spartathlonon a debütáns Emily Gelder magabiztos győzelmével ért véget az amazonok küzdelme. A Londonban élő, walesi származású ultramaratonista a hunrun.com portálnak adott exkluzív interjújában őszintén beszél arról, miként készült az idei Spartathlonra, mivel frissített a verseny közben, illetve további más érdekességeket is megosztott a portálunk olvasóival.

Másfél hete ért véget a Spartathlon. Hogy érzed magad? Sikerült már kipihenned a verseny okozta fizikális és mentális fáradalmakat?

246 kilométer lefutása mindenkiben mély nyomot hagy, célidőtől és helyezéstől függetlenül. Engem nem is annyira mentálisan, hanem sokkal inkább fizikális viselt meg a verseny, ám a panaszaim napról napra enyhülnek. A sikerélmény pedig egy olyan plusz lelkierőt jelentett számomra, hogy néhány nappal a görögországi versenyt követően ismét futócipőt húztam.

A statisztikák szerint ez volt az első Spartathlonod...

Valóban, korábban még sosem indultam ezen a versenyen. Nem csupán a 246 kilométeres táv tűnt elérhetetlennek az elmúlt években, hanem a kvalifikációs szint teljesítését is távolinak éreztem. Az idén tavasszal azonban megfutottam a várva várt szintet: a 100 kilométeres norvég bajnokságon 8:55:43-as időeredménnyel kvalifikáltam magam a Spartathlonra.

Mi motivált, hogy benevezz a Spartathlonra?

Elsősorban a verseny renoméja inspirált, hiszen sportolói körökben a világ egyik legnehezebb ultramaratonjaként tartják számon. A táv, és az ezzel járó nehézségek mind-mind komoly motivációt jelentettek számomra.
Természetesen a történelmi hátter nyújtotta sajátos hangulatról sem lehet elfeledkezni, ha a nevezésem miértjéről beszélgetünk.

Mikor döntöttél véglegesen a nevezés mellett?

Az elmúlt években részleteibe menően tanulmányoztam a verseny főbb tudnivalóit, viszont 2010 tavaszán tűztem ki a Spartathlont főversenyemnek.

Egy hosszú, kemény felkészülési időszak gyümölcse ez a győzelem. Hogyan kell elképzelni egy átlagos hetedet? Milyen edzésmunkával készültél fel erre a futóversenyre?

London belvárosában dolgozom. Az otthonom és a munkahely közötti távolságot minden nap két lábon teszem meg, ami lehetőséget ad a napi kétszeri edzésre. Hétvégente általában hosszabb tréningek kerülnek napirendre, ám mindig is ügyelek arra, hogy a sérülések elkerülése érdekében egyetlen edzésem se haladja meg az 55 kilométert. A heti összmennyiséget nagyjából 150 kilométerben lehet meghatározni.
Az edzéseim során pedig ugyanazzal a táplálékkal és folyadékkal frissítem magam, mint amit a soron következő versenyen használok, ezzel is megelőzve a nem kívánt gyomorpanaszokat.

A Spartathlon a világ egyik legnehezebb ultramaratonja a 246 kilométeres távolság, illetve az ehhez párosuló tekintélyes szintkülönbség és szélsőségesen meleg időjárás miatt. Hogyan tudtál erre felkészülni a ködös Albionban?

A brit főváros a csapadékos, hűvös időjárásával nem egy ideális felkészülési hely, amennyiben a célverseny egy mediterrán ultramaratoni, mint például a Spartathlon. Nem csupán az időjárásbeli különbség, hanem a komolyabb hegyek hiánya is nehézséget jelentett a tökéletes alapozás során, ám ezt igyekeztem kompenzálni a rendelkezésre álló, kisebb emelkedőkön folytatott résztávos edzésekkel.
Tény, hogy nem egy sporttársam ideálisabb feltételek között tudott készülni, ám szerintem tökéletes lehetőségek hiányában is megoldható a Spartathlonhoz szükséges megfelelő állóképesség megszerzése.

Az eredménylistára pillantva elmondható, hogy fölényesen nyertél. Milyen tervekkel vágtál neki a Spartathlonnak? Helyezéstől függetlenül a lehető legjobb időeredménnyel szerettél volna befutni Spártába, vagy pedig már a rajtvonaltól a győzelem lebegett a szemeid előtt?

A legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy megnyerem a versenyt. Az egyetlen célom csupán az volt, hogy 36 óra alatt lefussam a 246 kilométert.

tovább olvasom >>>